Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de hasonlóképp járt el 1856. július 2.-án, amikor Észak-Ausztráliában, a Victoria-folyó partján ma is jól látható módon felvésette az aznapi dátumot egy majomkenyérfa (baobab-fa) törzsére.
Gregory „fáját” az őslakos ngarinyman népcsoport szentként tisztelte már jóval a gyarmatosítók megérkezése előtt, így a cselekedetre akár barbárságként is tekinthetünk, hasonlóan ahhoz, ahogy turisták vésik fel monogramjukat egyiptomi piramisokra.
Mielőtt azonban végleg pálcát törnénk a brit gyarmatosító „vandálok” feje fölött, visszamegyünk picit az időben, hogy megértsük cselekedetük hátterét!
Gregory „fája” nem csak ngarinymanok számára szent, de Észak-Ausztrália brit gyarmatosítók általi feltárásának élő emlékműve is. Sir Augustus Charles Gregory 1855-ben indult útnak 18 másik férfival, 50 lóval és 200 birkával Brisbane-ből, és Ausztrália keleti, majd északi partjai mentén hajózva érte el a Victoria-folyó torkolatát a távoli trópusi északon. Gregory csapata a dagály segítségével hajózott fel a folyón, majd végül ott töltötték az akkor kezdődő esős évszakot 1855 októberétől egészen 1856 júliusáig, ahol vitorlásuk megfeneklett.
Észak-Ausztráliában ekkor még nem voltak állandó gyarmati települések, így Gregory tábora az ott felhúzott ideiglenes kunyhókkal egyfajta expedíciós bázisként szolgált a belső szavanna- és félsivatagi területek lóháton történő felderítésére a következő majd kilenc hónapban. Gregory a helyet Timber Creek-nek nevezte el, ugyanis innen szereztek fát léket kapott vitorlásuk megjavítására is.
Útban Timber Creek felé... nem mindenki ért el odáig!
Bár a tábort árokkal és kezdetleges kerítéssel is körbevették, a helyi őslakos ngarinyman-ok, akikkel Gregory csapata már az első napokban kapcsolatba került, a kíváncsiságtól vezérelve, de barátságosan érintkeztek a „furcsa” jövevényekkel. A barátságos fogadtatás oka az volt – ezt utólag tudjuk –, hogy a gyarmatosítók rossz híre csak később ért ide, amikor az európaiak már az első állandó településeket is létrehozták a környéken (Darwin városa, 1869). Így az 1880-as években a Victoria-régió gazdag legelőire érkező
brit marhatartókat a helyiek már lándzsa-záporral fogadták, és a környék véres összecsapások helyszíne lett…
Gregory, amikor a száraz évszak beköszöntével 1856 júliusában tovább állt, az expedíció rajzolójával azért vésette a tábor mellett álló nagy baobab-fába a dátumot, hogy akkor is maradjon bizonyítéka annak, hogy erre jártak a felfedezők, ha az expedíció elveszne. A neves dátumot hordozó baobab fa faját amúgy épp az expedíció német botanikusa, Ferdinand von Mueller írta le először 800 más növény mellett és nevezte el Adansonia gregorii-nak Gregory neve után.
Baobab fa mint irányjelző. A Katherine-ből Nyugat-Ausztrália felé haladó Victoria-országutat sokfelé igen mutatós (ámde televésett) baobab-fák kísérik.
Nyilván azért választotta Gregory ezt a majomkenyérfát, mert már akkoriban is kitűnt méretével a többi közül.
Egy-egy ilyen fa akár 1000 évig is elél,
így az – a bele vésett feliratot leszámítva – nem sokat változott az elmúlt bő másfél évszázad alatt. A környező területeken élő ngarinyman, jaminjung, ngaliwurru és wurlayi klán tagjai is rendszeresen itt gyűltek össze, hogy megosszák egymással történeteiket. Legendájuk szerint Maladzsagu, az ősi félig emberi, félig állati teremtő lény a folyó mentén énekelve haladva a goanna gyík lábnyomait hagyta maga mögött a homokban. Egy ponton megállt és azzá baobab-fává változott, amelyre Gregory csapata később a neves dátumot rávéste.
Timber Creek álmos kisvárosa - a több Magyarországot kitevő környékkel együtt összesen 300 állandó lakosa van. Itt amúgy pokoli hőség volt: október elején, az esős évszak közeledtével eltűnnek a turisták és a 40 fok közelébe kúszó hőmérséklet mellett a páratartalom is drámaian növekedni kezd!
A helyi ngarinymanok ősi kötelessége, hogy vigyázzanak erre a szent baobab-fára, Dzsangalára hisz mindannyian tőle származnak.
Mindennél fontosabb, hogy Dzsangala még sok-sok generáción át megőrizhesse egészségét, mert ezáltal a közösség is erős, egészséges marad. Hisz Dzsangala nem csak szent fa, de élelmet is biztosít számukra: az érett gyümölcsök magvait, vagy a még éretlen gyümölcsöt parázson megpirítva fogyasztják el.
Timber Creek madártávlatból. A kép bal felső sarkában a Victoria-folyó is feltűnik - valahol ott áll Dzsangala is mozdulatlanul.
Dzsangala, avagy Gregory „fájának” története ékes példája annak, milyen különbözőségek vannak a természeti környezethez való viszonyban, a világfelfogásában ausztrál őslakosok és európaiak (a nyugati ember) között, de Dzsangala egyúttal remek kiindulópont is a megbékéléshez vezető nehéz úton a hozzá való közös kötődés által.
Borítókép: A Dzsangala, avagy Gregory "fája", rávésve a neves dátum: 1856. július 2.
